Inspirálódj más Ready történetekből!

 

Backpacker Bori

Jelenlegi foglalkozása: stay-at-home digitális nomád Az utazásból és az utazásért élek. Ám, amikor elkezdődött ez az egész nemcsak, hogy nem utazhattam, de életemben először arról kezdtem el beszélni a követőimnek, hogy miért ne utazzanak. Pedig szívem szerint ilyet sose mondanék. És most mégis. Ezt kellett tennem, mert ez a legtöbb, amit világjáróként tehettem. Lebeszélni és megosztani a hasznos tapasztalatokat.

Farkas Franciska

Mint egy kártyavár, úgy dőlt össze minden. Álláskeresésbe kezdtem. Még azt is fontolgattam, hogy programozónak jelentkezem. Már vagy negyven helyre beadtam a jelentkezésem, amikor találtam egy állást a szociális szférában, gyermeknevelőként. Nem kesergek azon, hogy nem játszhatok. Most mást csinálok. Kész. De tudom, hogy fontos, amit teszek, és közben rengeteget tanulok belőle.

Katus Attila

Szerettem volna a magam módján és eszközeivel segíteni. Az immunrendszer erősítéséhez és a stressz oldásához kiváló eszköz a testmozgás. Persze online nem feltétlenül tartottam olyan nehéz, megerőltető órákat, mint egy edzőteremben, de nem is ez volt a cél. Szerettem volna oldani a felgyülemlett feszültséget és egy kicsit jobb hangulatot teremteni a kialakult helyzetben.

Pásztor Anna

Az iszonyú pörgés közepette hirtelen semmi. Semmi. Úgyhogy muszáj volt csinálni valamit. A főzőakadémia és a Bor & Beatles gondolata már egy jó ideje megfogalmazódott bennem, csak persze sosem volt idő rá. Most lett! Úgyhogy fogtam magam, felhívtam Buza Krisztát, a manageremet és Mizsei Jánost, a chefet, akitől tanultam, aztán belevágtunk és hoppá: lett egy online főzőakadémiánk és egy gasztrokulturális eseményünk! Azt hiszem, így kell álmokat megvalósítani.

Kovács Bálint

Talán egy éve sincs, hogy belevágtam a szabadúszásba, mivel így végre vidékre költözhettünk a családdal. Majd bumm! A szépen bővülő ügyfélköröm gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra megszűnt létezni. Valamit tenni kellett. Mindig is érdekelt az asztalosság, úgyhogy gondoltam egyet és a hobbiból egyszer csak hivatás lett.

Katona Alíz

Rendezvényszervező vagyok – szerintem nem kell sokat hozzáfűzni. Egy egész érzelemcunami sodort át rajtam, amikor beütött a krach. Úgyhogy nem is csoda, hogy gyakorlatilag egész nap Skype-on lógtam, és barátokkal beszéltem. Aztán Heuréka! Miért ne segíthetnék online rendezvényeket szervezni? Még az elején tart, de látom benne a lehetőséget. És nem csak én.

Matusa Erika

Pénzügyes vagyok, és azon szerencsések közé tartozom, akiket nem vágott földhöz a helyzet. Viszont az ismeretségi körömből nagyon sokakat igen. Senkit nem hibáztatok, de sok esetben szerepet játszott a pénzügyi tudatosság hiánya. Gondoltam, segítek: úgyhogy felcsaptam mentornak és azóta is életvezetési coachingokat tartok esténként.

Vígh Balázs

Több mint 10 éve dolgozom vendéglátásban. Pörgés ezerrel. Sosincs megállás. Szóval kb. fizikai fájdalmat okozott az unalom. Gondoltam gyúrok, addig se fáj. Aztán haverok is bekapcsolódtak melóból. Egy pár hét alatt iszonyúan felpörgött az egész. Terveztem, szerveztem, elneveztem, és megnyitottam a saját online gym-em.